A programban fontos helyet kap a pályaorientáció, ami ma már nem csak a fiatal 7—8. osztályos diákokat érintő nagy kérdés, hanem a felnőtt képzési oldalon és a munkáltatói részről is folyamatosan jelen lévő és egyben gazdasági kérdés is. Így fokozott fontosságú, hogy a projektrésztvevők megfelelő módon kapjanak lehetőséget pályaorientációs tájékoztatásra.
Az általános iskolások részére, már az első nagy megmérettetésekor (pályaválasztás) is nagy jelentősége van a tapasztalásnak, melyet a térség iskolái - a paktum tagokkal közösen - tanulmányutak, gyár- és üzemlátogatások szervezésével tudnak közelebb hozni az érintett diákokhoz.
Nagyobb korosztályok illetve felnőtt képzések esetében a próbamunkával kiegészített tapasztalatszerzéssel lehet minél több szakmát bemutatni, megismertetni a leendő képzésben résztvevőkkel. Ez plusz ráfordítást jelent minden résztvevő részéről, azonban nagy valószínűséggel nem annyit, hogy az a hosszú távú megmaradás növelésének köszönhetően ne térülne meg. Ezt kiegészítendő a kompetencia felmérésekkel terelhetőek és irányíthatóak a foglalkoztatásba bevont egyének. A jól előkészített felmérések eredményeként, melyek kiegészülnek a foglalkoztatók közreműködésével elkészített munkaerőhiány által generált képzési igényekkel, megfelelő képzések indíthatóak el, ezáltal a kereslet és a kínálat minél közelebb kerül, így a foglakoztatás növelése is elérhető.
A gondos előkészítésnek köszönhetően a munkavállalók megtapadása a választott szakmában nagyobb eséllyel valósul meg a munkaerőpiacon.
Kiemelt jelentőséget kaphat mindez a felnőtt képzés esetén, mert egy rosszul sikerült iskolai életutat követően a megfelelő kompetencia felmérést követően a pályaorientáció hatására történjen meg az át- illetve továbbképzés.
A munkáltatók bevonása ebbe a folyamatba elősegíti versenyképességük megőrzését/fejlesztését, illetve a meglévő hiányszakmák feltöltését szakemberekkel / szakképzett munkavállalókkal.
A pályaorientációt (továbbtanulást) jelenleg is több szervezet valamint az online is elérhető oldalaik segítik. A témában rövid összefoglalóját készítettek 2016-ban a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály munkatársai. Az igényes és játékosan összeállított útmutatóban hasznos információkat találnak a pályát választók.
Megyei középiskolák szakképzési gyűjteményét is elkészítette munkatársunk, mely filmek és szakmaleírások gyűjteményével segít a döntésben:
- Pályakép.hu
További pályaorientációs linkek:
- Nemzeti Pályaorientációs Portál (NPP)
- DuálisDiploma.hu
- Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
- Pályaválasztási Tanácsadó Portál
- Magyar Oktatási Tájékoztató
Milyen lenne a világ szakemberek nélkül?